Magunkról
Kezdőlap 
Magunkról 
Velünk történt 
Oldaltérkép 
Írjon nekünk 

 

Ahol élünk:

Budapest szomszédságban, Vecsésen  egy kertes családi házban élünk hárman illetve öten, hisz van egy kutyánk és egy macskánk. Mindkettőnk munkahelye Budapesten van, így minden nap beautózunk, amiben nagy segítségünkre van a család Focus-kája.

Családtagok


Barbara

Barbara:

1973-ban születettem, főiskolát, majd egyetemet végeztem, jelenleg mozgássérült gyermekek nevelésével foglalkozom a Pető Intézetben. A szakmámnak köszönhetően dolgoztam Németországban, az Egyesült Államokban.

Az első házasságomból született a fiam Ákos, aki most negyedik osztályos.

Második férjemet 2002 nyarán ismertem meg-az internet egyik társkereső oldala segítségével- 2004. június 26-án volt az esküvőnk. A munka és a családi élet mellett többfajta tevékenységre is jut idő, amivel szívesen foglalkozom: szeretek görkorizni, tornázni, jógázni, kirándulni, nyelveket tanulni, kézműveskedni, finomakat sütni, főzni. A „vidéki élet”-be belekóstolva megszerettem a növények gondozását, már saját szaporítású virágaim is nyílnak, a kiskertem is fokozatosan bővül. Érdekel az alternatív gyógyászat,  megismertem a gyógyítás egyik spirituális módját, azóta ezt tanulom, és igyekszem felhasználni a mindennapok során.


Laci

Laci:

1969-ben születtem, főiskolát végeztem. Jelenleg rendszerszervezőként dolgozom.

Négyhetente hétvégén kibővül a család: előző házasságomból született lányaim is velünk vannak.

Nagyon sokféle dolog érdekel. Szinte minden, ami sport, de azon belül a tenisz kiemelkedően. Csapatommal a budapesti csapatbajnokságban veszünk részt. Télen-nyáron szívesen járjuk a természetet. Imádok a hegyekben kóborolni, a tengerparton a habokba merülni, a gyerekekkel a vízben lubickolni vagy éppen az országúton tájról-tájra tekerni. Figyelem az időjárás változását, nézegetem az éjszakai égboltot - most épp egy kisebb távcsőre fáj a fogam. No és a számítógép.


Ákos:

1998-ban született Ákos, a család jelenleg legfiatalabb tagja. Ákos negyedik osztályos a helyi német nemzetiségi általános iskolában. Három éve jár karatézni a helyi egyesületbe, Már versenyen is indulhatott és részt vett a japánból érkezett 10 danos Kanazawa shihan edzőtáborában is. Edzője szerint tehetséges, de lehetne még szorgalmasabb is. Emellett Ákos németet és angolt is tanul. Kedvenc tevékenységei itthon: építés Lego elemekből különböző oktatóprogramokkal tevékenykedés,  gyerekfilmek nézése. A Star Wars őrület hozzánk is begyűrűzött, könyv, lego, lézerkard, film jöhet minden mennyiségben.


Réka

Virág

Réka, Virág:

Réka 13, míg Virág 12 éves. Nem élnek velünk. Olyanok, mint az utazó nagykövetek, akik kéthetente felbukkannak, és karácsonykor vagy a szünetek alkalmával tudnak hosszabb időt velünk tölteni. Réka érzékeny, befelé forduló, lelkiismeretes, aki minden játékban, tevékenységben megtalálja az örömét. Virág nyitott mindenre, fantáziája a meseírókéval vetekszik, ezért néha elég nehéz lenn tartani a földön. A sok különbség ellenére ami mindkettőjükre jellemző: az állatok szeretete. Virág minden alkalommal felkiált, ha egy lovat, tehenet lát, Rékát sokszor figyelmeztetni kell arra, hogy ne nyúzza agyon a kutyát vagy a macskát a nagy szeretetével.

Kevés az idő, amit együtt tölthetünk, de olyankor igazi nagycsalád vagyunk, és már azzal sem foglalkozunk, ha idegenek furcsálva néznek minket, hogy a gyerekek egyikünket Barbarának, másikunkat pedig apának szólít. Hogy is van ez?


Leila

Leila:

Leila 11 éves magyar vizsla, feladata a házkörüli security-tevékenység ellátása. Leila emellett igyekszik plusz feladatokat is ellátni, előszeretettel végez ásást is a kert különböző pontjain, bár próbáljuk különböző eszközökkel lebeszélni az ásásról, lelkesedése mindeddig töretlen.


Csipesz

Csipesz:

Csipesz, a 3 éves cica. Életmódját a szabadságvágya határozza meg. Időnként elkóborol, de rögtön jelentkezik hivatalos tartózkodási helyén, amikor a hasa üresen korog.

KezdőlapMagunkrólVelünk történtOldaltérképÍrjon nekünk

(c) 2005 Fekete László és Feketéné Polgár Barbara. Minden jog fenntartva!